Magni Lips

Minden nő gyönyörű, telt ajkakról álmodnak, ám a költséges műtétek és a fájdalom sokakat elrettent a drasztikus megoldásoktól. Most azonban egy olyan megoldás tűnt fel a piacon, melynek köszönhetően egyszerűen el lehet érni a kívánt eredményt.

A Magni Lips azt ígéri, hogy már két hét alatt teltebbnek fognak tűnni az ajkak, a ráncok pedig kisimulnak. Mindezt úgy éri el, hogy első körben felveszi a harcot az öregedési ráncok ellen, a száj körüli feszesebb bőrnek hála pedig az arc sokkal fiatalabbnak fog kinézni. Ehhez kapcsolódik a mély hidratálás is, mely segít az újabb ráncok kialakulásában, az egészséges, táplált bőr ugyanis az első lépés a ráncok elleni küzdelem során.

A kozmetikum kollagén tartalma miatt segíthet abban, hogy az ajkakat és a bőrt is regenerálja, belülről telítse meg őket. Nem hiába használják a kollagént több ráncok elleni krémben is, hiszen pozitív hatását már több vizsgálat is kimutatta. De a kollagén mellett egy kevésbé ismert afrikai növény kivonatát is tartalmazza, így a Magni Lips a két összetevő együttes hatásával nemcsak megszűnteti a gyakori ajak szépséghibákat, mint a szárazság és berepedezettség, de képes teltebb, szebb ajkakat varázsolni minden nő számára. Mindezt könnyedén el lehet érni és nincs szükség időigényes, profi sminkhez sem, mindössze annyi kell hozzá, hogy feltegyük a szájfényt és rögtön indulásra kész leszünk.